Kemendollár két település: Kemend és Ollár egyesüléséből keletkezett 1895-ben, amely gyakorlatilag ma is teljesen elkülönülő két településrészből áll. Kemend a Zala folyó jobb, Ollár pedig a bal partján helyezkedik el.

A két falut az 1860-as években egyesítették. Kemend nevének eredetére két változat van. Újabban a nyelvészek a Kemény személynév „-d” képzős származékának tartják, s kevésbé meggyőzőnek tartják azt a korábbi véleményt, mely szerint a helynévben a szláv „kámeny”(kő) rejlik. Ollár neve valószínűleg a francia eredetű Aluard (tkp. hentes) személynévből származik.

 

Kemend korai története az itt épült várral azonos.

Ma is pár lakóutca öleli körül azt a mintegy 250 méter magas dombot, melyen valaha a vár állt. Középkori erősségeink többsége örökre eltűnt a földfelszínről, ilyen ez a vár is. Alapításáról nem maradt fenn oklevél, de korai magját valószínűleg a környéket magáénak mondó Héder nemzetségbeli Kakas família emeltette.

1357-ben Kakas Miklós fiai, János és Henrik osztoztak Kemenden és a hozzá tartozó jobbágyfalvakon. A Kakas fivérek Károly Róbert királytól kapták cserébe Léka váráért. Leszármazóik a birtok után felvették a Kemendi nemesi előnevet. Kemend vára 1370-ben volt először említve az oklevelekben Castrum Kemend néven.

Mivel a 15. század elején a földesurak csatlakoztak a Zsigmond király elleni sikertelen lázadáshoz, az uralkodó elkobozta tőlük Kemendet, és hűséges híveinek, gersei Pethő Jánosnak és Tamásnak adományozta 1403 november 6.-án. Ebbe a Kemendiek nem nyugodtak bele és rövidesen Kakas Henrik fia András és Kakas László fia János német zsoldosokkal elfoglalták a várat. 1403-ban és 1404-ben Kemend várához tartozott Olaszfalu, Estvánd (vámmal), Henye (vámmal), Gyékényes és Pozva Zala megyéből, Olaszka, Kalocsa és Kovácsi Vas megyéből.

A Pethő família végül 1405-ben szabályos ostrommal vívta vissza jogos tulajdonát. Az eset részleteiről egy korabeli oklevél tudósít, miszerint a Pethő Tamás és Erdélyi Antal somlói várnagy vezette ostromló hadnak csak hosszas viadal után adták át az erődítményt, a szabad elvonulás mellett még pénzt, lovakat, ökröket valamint egy kényelmes utazóhintót követelve cserében. Ez utóbbi Kakas László özvegyét illette meg.

Az Albert király halálát követő zavaros időkben Luxemburgi Erzsébet királyné és Czilley Ulrik emberei foglalták el a várat, de 1440-ben Czilley kötelezte magát a vár visszaadására.

A török hódoltság vészterhes korszakát jelentő 16. században már ismét a Pethők uralták. A kisméretű erősség betagolódott az egyre nagyobb területeket uralmuk alá hajtó oszmánok ellen kialakított királyi végvárrendszerbe. A Bécsi Haditanács megbízásából 1569-ben Turco itáliai hadmérnök járt falai között, innen ismerjük a végház alaprajzát. A rajz szerint a vár közepén álló kerek öregtornyot, a körülötte levő különböző rendeltetésű lakóépületeket, a hosszúkás dombhoz alkalmazkodó szabálytalan alaprajzú várfal fogta közre. A várfalat bástyák erősítették, melyet külső palánkfal vett körül.

Bár Kemendet igyekeztek a korszak haditechnikájának megfelelően megerődíteni, így néhány ágyúbástyát is tagoltak falaiba, ennek ellenére nem számított komolyabb várnak. Az itt állomásozó csekély létszámú őrség csak a kisebb lovasportyáknak tudott ellenállni. Az 1664-ben Bécs felé vonuló hatalmas török sereg felégette, súlyosan megrongálta, amiről Evlija Cselebi világutazó is megemlékezett naplójában.

Ezután még valamilyen mértékben helyreállították, mert egy 1690-es dokumentum szerint "kevés vagy semmi katonaság" állomásozott benne, de ekkor már a várnak hadi jelentősége nem volt. Kanizsa felszabadulásával megszűnik végleg Kemend vár katonai jelentősége. A várat elhagyják a katonák, s 1692-ben már kemendi pusztavárról emlékeznek meg írások. A Festetics Pál kezébe került várról az 1700-as úrbéri összeírás büszkén jegyzi meg: „A törökök ellen végig megvédte magát, és a töröknek soha nem fizetett adót”. Végső pusztulása az 1700-as évek elején következett be, amikor II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának leverése után császári parancsra a még álló falakat felrobbantották. A nagy múltú vár omladozó falait a környékbeli lakosok széthordták, majd építőanyagként használták fel uradalmi épületek és 1746-ban egy kápolna építéséhez. Az egyre jobban fogyatkozó maradványokat végül 1863-ban a pókaszepetki plébánia templom építkezéséhez illetve a vasúti töltéshez használták fel…

napjainkra a felszínen nyoma sem maradt az egykori kemendi várnak.

 

A korai adatok egyáltalán nem szólnak a vár mellett fekvő településről, annak ellenére, hogy többször felsorolják a várhoz tartozó uradalom falvait. Így joggal feltételezhetjük, hogy a középkorban nem volt Kemend nevű falu, annak létrejöttével a török idők vége felé kell számolnunk, elsősorban az itt szolgáló, és gazdálkodni kezdő katonák megtelepülése révén, illetve a vár menedékébe húzódok építkezései révén.

Mindenesetre először 1702-ben tudunk a falu létezéséről, amikor Festetics Pál megengedi a 24 kemendi gazdának bizonyos szolgáltatások fejében a szepetki és a gyűrűsi pusztán gazdánként öt hold szántónak való területet irtsanak. 1722-ben már a kemendi hegyközségről is olvashatunk. 1730-ban fiú ágon kihal a Pethő család, birtokaik a koronára szállnak vissza, de a családdal rokon nemesek megkísérlik per útján megszerezni a kemendi uradalmat. Festetics Kristóf azonban kiegyezik a perlekedőkkel, 1741-ben pedig kimagasló katonai érdemei miatt Festetics Kristófot Mária Terézia megerősíti kemendi uradalom és több más birtok jogában. 1768-ban készült el a falu urbáriuma.

Kemenden egy egész jobbágytelek 20 hold szántó és 8 kaszásrétből állt. 1770-ben Kemenden 61 családban 304 fő lakott, kukoricát, dohányt, búzát, zabot, szőlőt termesztettek. 1771-ben már említik Kemend iskoláját is 15 tanulóval. 1783-ban a kemendi Nagyerdőn hamuzsírégető működik. Az uradalomnak 60 darabos tehenészete is volt. Kemenden uradalmi lakó- és gazdasági épületek vannak, a szőlőhegyben kőpincék, és 60 kapásnyi új szőlő 3 hold gyümölcsössel. Az 1780-as évek végén az uradalom áttelepül a tágas Ollár-pusztára, és ott a Festetics család új uradalmat épített ki.